Ismertető szöveg: Fehérgyarmat város Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Fehérgyarmati kistérségben. Fehérgyarmatot honfoglaló magyarság Gyarmat törzsének harcosai alapították, feltehetően a XI. században. Nevét a XIV. század első harmadában említették először írott forrásban. Már első birtokosai uradalmuk gazdasági központjává fejlesztették. A viszonylag gyors fejlődés oka, hogy a város - a közeli Szatmár várából az ország belseje felé vezető - fontos hadi- és kereskedelmi út mellett található; 1418-tól már mezővárosi rangot viselt. Az ecsedi Báthory család birtokolta, így később az erdélyi fejedelmi családok tulajdona lett a város. Báthory István, Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczi György erdélyi fejedelem uralkodása idején számottevő volt a város fejlődése. Ekkor épült a stratégiai szerepet soha nem játszó gyarmati földvár, amit I. Lipót császár romboltatott le, s melynek emlékét ma a főutca déli szakaszának neve, a Tömöttvár utca őrzi. A város lakóinak jelentős része a XVIII. századra kollektív kiváltságot élvező nemes ember volt. 1850-től járási székhely lett, melynek eredményeképpen megindult a polgári fejlődés útján. 1898-ban megépült a Fehérgyarmatot Szatmárnémetivel összekötő vasútvonal. A település mai képe is ekkor kezdett kialakulni, s fejlődése töretlenül tartott egészen a trianoni békeszerződés-ig, amikor Erdéllyel és Kárpátaljával megszakadtak a kapcsolatai. Csak 1979-ben kapta vissza városi rangját az 1970-es árvíz során jelentős károkat szenvedett település. Ennek az árvíznek "köszönheti" az utána következő újjáépítést és a beköltözések révén bekövetkezett népességgyarapodást is.