Képaláírás: Bocsor István

Ismertető szöveg: "Müve éles gondolkodásról, széles látkörröl és hosszas tanulmányról tesz tanúbizonyságot, és e mellett megvan az az érdeme is, hogy legteljesebb története nemzetünknek, amennyiben még az 1867-diki kiegyezés aktáit is részletezi. Pártállást e tekintetben nem foglal el; elmondja mit vesztettünk az által az irott jogból, s mit nyertünk a valóságban, s e két eredményt szemközt állitva: a jövöre bizza az itéletet. Ennél helyesebben, kivált tanítványokkal szemben, nem járhatott volna el ily közel még az eseményekhez, melyekről a jelen alig ítélhet még elfogulatlanul. Daczára azonban Bocsor sokoldalú munkásságának: nevét szélesebb körökben alig érte valami elismerés; mint vidéki ember kivül esett az irodalmi körök középpontján s szerényebb is, semhogy az elismerés után csak egy lépést is tenne." (Forrás: Vasárnapi Ujság 1871. 18. évf. 35. sz. augusztus 27.)

Atyja Bocsor Péter földmivelő gazda volt; gymnasiumi s felsőbb tanulmányait (teológiát és jogot) 1819-ben Pápán kezdte s ott végezte 1832-ben; miközben 1830-1831-ben a költészeti osztály segédtanárává, majd az iskola seniorává tették. 1835-ben a dunántúli református egyházkerület rendes tanárrá választotta; ekkor külföldre ment az ottani egyetemek látogatására, s 1837. augusztus 5. indult hazafelé Berlinből, hol leghuzamosabb ideig tartózkodott és még azon évben foglalta el székét a pápai collegiumban, hol a magyar közjogot és történelmet tanította. 1845-ben ügyvédi oklevelet nyert. 1848-ban az enyingi választó kerület részéről képviselőül küldetett a pesti nemzetgyűlésre, de már 1849. januárban visszatért családjához. Ezentúl állásának és az irodalomnak élt. 1874-ben a pápai református jogakadémiánál a birói vizsgák elnökévé választatott. (Forrás: wikipedia)